Eörsi István: Versdokumentumok magyarázatokkal (1949-1956)

A hatvanas évek elején, amikor a börtönből kiszabadultam már, de munkám még nem volt, Lukács György közbenjárására fél- vagy inkább negyed munkaidős állást kaptam a Petőfi Múzeumban. Ennek igazgatója az áttekinthetetlen térfogatú Horváth Márton volt, a Politikai Bizottság egykori tagja, aki a forradalom előtt meglehetős közutálatnak örvendett, mint a sztálinista kultúrpolitika második számú vezérürüje. Elméjének élességét, műveltségét és inkvizítori buzgalmát tekintve nem sokkal maradt el az első számú vezérürü, Révai József mögött. Lukács az ő példájával szemléltette, hogy a legjobb elvtársak jellemét is eltorzítja a hatalom. Horváth Mártont illegális kommunista korában hasztalanul kínozták a Conti utcai kémelhárítón, elvtársait nem köpte be. Amikor átszállították a még félelmetesebb nimbuszú Margit körúti börtönbe, az autóból a 9es villamos elé vetette magát, mert félt, hogy nem bírja tovább a gyötrelmeket. Csakhogy akkoriban, állítólag Karinthy Frigyes tréfás tanácsát megfogadva, ferde deszkát erősítettek a jármű elé, hogy a fővárosi közlekedés ily módon hiúsítsa meg az öngyilkosjelöltek önrendelkezési jogát. Horváth Mártont vagy harminc méteren át maga előtt tolta a deszka, egyszóval életben maradt, és a Margit körút pribékjei sem törték meg. De amikor a kommunisták hatalomra jutottak, ő a Politikai Bizottság tagja lett, és villámsebesen megpuhult a gerince.