Szent természet! dajkálkodó anyám,
Szeretlek én kimondhatatlanul!
Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
Tanulni menvén hozzá: megjövök
Édes kincsekkel mint a fürge méh,
Megkönnyebbűlök karjaid között,
Ha szivem bú, szemem könny terhelé.
Járok sivatag szikla-ormokon,
Hol a tél örök hóágyat vete;
Zuhatagok kő-párkányára von
A mélység vonzó vad igézete,
Eltekintek a sugár fenyveken,
A kis mohon, kit a vén szirt növel:
S magam mindig boldognak érezem
A fenséges természethez közel!