Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón

Az előző, a 19-20. század fordulója különös helyet foglal el a magyar parlamentarizmus történetében. 1848-ban, illetve az 1867-es kiegyezés után jórészt kiépült és működött e parlamentarizmus sajátos szerkezete. Kialakultak a klasszikus polgári hatalmi ágak, körvonalazódott egymáshoz és az uralkodói széles felségjogokhoz való viszonyuk. Az utóbbiak egyébként 1867 után több, az egész államéletre kiterjeszkedő abszolutisztikus jegyet tartalmaztak. Miközben a parlament rögzítette a nemzetiségek jogviszonyait, megszülettek a gazdasági életet szabályozó jogszabályok, kialakult a polgári közigazgatás, létrejöttek a területi és egyéb önkormányzatok. Az ipar, a kereskedelem és a közlekedés gyors fejlődése közepette átalakult a társadalom, megváltozott a népesség összetétele. A közjogi kérdésben néhány évtizedig nem tűntek fel komolyabb zavarok.
A dualizmus válságjelei azonban az 1890-es években törtek felszínre, s az Osztrák-Magyar Monarchia mindkét államára kiterjedtek. A válságok feloldására számos kísérletet jegyezhetünk fel, közülük a legjelentősebbek éppen a századforduló éveire estek, amikor a „viharok” és a „szélcsendek” váltogatták egymást. Eközben létrejöttek vagy módosultak a parlament egyes jogintézményei (házszabályok, választási rendszer és bíráskodás, mentelmi jog, képviselői összeférhetetlenség, hadseregreform, kvóta stb.). Az ellentétek átmenetileg csupán a századforduló éveiben szorultak háttérbe...

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.