Gabányi János: A magyar várak legendái II.

"A MAGYAR VÁRAK LEGENDÁI mint elhaló délibábok rezegnek tündéri szinekben az omladozó romok körül s e könyv összegyüjti az ódon várak düledező falai közt sugdosó szellő ajkain mind halkabban regélt mondákat, hogy a feledés örök árnyéka ne boruljon rájuk, hogy a magyar lelkekben az ősi dicsőség szunnyadó magva újra gyökeret verjen és viruljon édes hazánk javára.
A legendák tovább fognak így élni és késő utódokra át fognak származni, a hazafiság magvait zsenge szivekbe vetve! És azalatt a romok tovább omladoznak; moha, fű és bozót földdé válva, lassan bár, de biztosan eltemetik a nagy idők aggastyán, néma tanúit. Megmaradnak a legendák, de eltünik szinterük örökre s a nemzet történelmének e tanui meghalnak.
Magyar nemzetem! Ne engedd végleg elpusztulni nagy idők eme néma tanuit, melyek minden tagadással szembe szállva hirdetik ezeréves dicső multad nagyságát. Őrizd meg régi emlékeidet, melyek mai nyomoruságunkból igazságért kiáltanak az égbe. Ha ezek is elpusztulnak, akkor gúnykacaj lesz a felelet arra, ha régi nagyságodra hivatkozol, mely a kelet bástyájaként állott őrt a nyugat keresztény államai előtt."