TÖRTÉNELEM / Magyar történelem kategória termékei
A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből

: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből

Kiadás:

Budapest, 1999

Kiadó:

MTA Történettudományi Intézete

Kategóriák:

Magyar történelem

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok

Terjedelem:

210 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9638312629

tartalom:

"Magam, friss diplomával a zsebemben, az 1980-as évek második felében kezdtem a várjobbágyság történetével foglalkozni. Eredményeimet 1993-ban "A várjobbágyi birtoklás és társadalmi háttere Magyarországon a 11-14. században" című kandidátusi értekezésemben bocsátottam a szakmai közvélemény ítélete elé, s jelen kötet gerincét ennek a disszertációnak a szövege alkotja. Mivel időközben az értekezés számos részlete önállóan is megjelent, a továbbiakban ezekre a tanulmányaimra nem hivatkozom, legfeljebb azokban az esetekben, ha azok olyan kérdést tárgyalnak, amelyek bővebb kifejtése ez alkalommal nem látszott célszerűnek. A kötet anyagának összeállítása során ugyanakkor - ha azt szükségesnek találtam - a már megjelent részleteket is átdolgoztam, illetve olyan fejezetek beillesztésére is sor került, amelyek a disszertációban nem kaptak helyet, s ez idáig a fiókomban lapultak."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!