Lipp Tamás: Árpád és Kurszán. Magyar krónika

Az Árpád és Kurszán a Medve nemzetségnek és a Levedi népének folytatása; a trilógia harmadik, befejező része. A mítoszok opálosan fénylő, tiszta forrásától eljutottunk a birodalmi külpolitika sötét, de lebilincselően izgalmas, bonyolult útvesztőjébe. 894-ben, a honfoglalás előestéjén Bölcs Leó bizánci császár követeket küld a magyarokhoz, megpróbálja rábeszélni őket, nyújtsanak segítséget a Birodalomnak a bolgárokkal vívott háborújához. A bizánci követséget Niketasz patrícius vezeti, akit Konstantinápolyban csak "Keménynek" hívnak. A magyarokat két főemberük: Árpád gyula és Kurszán kende képviseli. A találkozóra az Al-Dunánál került sor. A jelek szerint a magyarok hajlanak az egyezségre, pedig leendő ellenséggel, a bolgárokkal, szegről-végről rokonságban vannak: korábban egyazon államszervezethez, az onogur birodalomhoz tartoztak. Talán Árpád és Kurszán egy távolabbi cél érdekében szövetkezik Bizánccal? Vajon sikeres lesz-e az egyezség? És milyen következményekkel jár? Sajnos erről az időszakról egykoró magyar írásos emlékek nincsenek. Ám a bizánci források gazdagon tudósítanak a történtekről; a magyarok tárgyalópartnereiről: Bölcs Leóról és kortársairól. Ez a könyv is a bizánci krónikák (egy nagyhatalom) nézőpontjából mutatja be az eseményeket.