Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor 1583-1645

˝Kettős veszedelem fenyegeti az életrajzírót munkája közben. Az egyik az, hogy elfogulttá válik a személy iránt, akinek életét és jelentőségét kutatja: mégpedig ritkábban úgy, hogy vele szemben ellenszenvvel viseltetik, gyakrabban pedig azáltal, hogy róla csak jót akar föltételezni. Természetes is, hogy így van. Hiszen ha a valóságnak megfelelő képet akar rajzolni magának, eleven embert és nem élettelen árnyékot, egészen bele kell élnie magát annak egyéniségébe, valósággal eggyé kell forrnia vele a rekonstrukció munkája közben, hogy el tudja képzelni, hogy meg tudja magyarázni a lélek belsejét, a cselekvések mozgató rugóit. Az ő írásait forgatja, az ő életét követi lépésről-lépésre, mintegy hősének társaságában él hónapokon, vagy éppen éveken keresztül s azalatt gondolkozását kitölti, életének egész tudományos oldalát lefoglalja. [...] A másik veszedelem életrajzírás esetében abban áll, hogy a történetíró mindent saját tárgyán keresztül figyel és szinte kikerülhetetlenül abba a hibába esik, hogy hősének jelentőségét túlértékeli.˝