Régi katonacsaládból származom, s magam is hivatásos tisztként szolgáltam, így természetes, hogy a hadtörténelem iránt mindig különös érdeklődéssel viseltettem.
Nem vagyok hadtörténész, csak, mint egy, a hazáját és hivatását szerető ember, búvárkodtam e tudományban, s mivel az elmúlt félévszázad hivatalos történelem szemléletével sok mindenben nem értettem egyet, tollat ragadtam, hogy a magam értékelését vessem papírra.
A 70-es – 80-as években – amikor ezen sorok íródtak – szó sem lehetett megjelenésükről, de tulajdonképpen nem is a nyílvánosságnak szántam, csupán azt akartam elérni, hogy kiskorú fiam egy másfajta magyar történelemismeretet kapjon, amelyet nem sző át meg át a „haladó hagyományok” szlogenje, meg az osztályharc mindenekfelettisége.
A fiam már felnőtt azóta, így irományom most, hogy megjelenhet –, a mai fiatal nemzedékhez szól, hátha sikerül bennük felkelteni azt az érzést, amit Ady Endre így fogalmazott meg:
„S be szép ilyen végzetes néppel
Ugyanaznak tudni magunkat.”
TÖRTÉNELEM / Magyar történelem kategória termékei
Földi Pál: Ezer év csatái. Kis magyar hadtörténelem
Kiadás:
Budapest,
Kiadó:
Kategóriák:
Magyar történelem Hadtörténelem
Terjedelem:
460 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9639189014