Kemény Zsigmond: Forradalom után. Még egy szó a forradalom után

E' sorok' írója nem minden kornak embere. Miért ne vallaná meg? ő nem szereti vagy nem birja minden viszonyokban magát föllelni. Némelly érdekek' némelly remények' tartalma előtte titkos irat. Betüit nem ösmeri. Értelmét nem magyarázhatja meg. Szépségei által el nem ragadtathatik. A' múlt forradalom alatt is kettőt nem tudott elhinni, t. i. hogy a' győzedelem esetében mint független ország fenállhassunk, – s hogy megengedhesse Europa e' győzedelmet. A' nép' apostolai épen e' kettőt találták legkönnyebbnek. A' harcz folyt. Az eredményeket ösmerjük. – Már most a' nagy hajótörés után egy parton vagyunk, hová a' zivatar vetett ki és nem evezőink vittek. A' vakmerő kormányos keletre mutatott, mi nyugoton állunk. Ellenkező távolságok!
'S mit kell tennünk jelen helyzetünkben? Én azt mondom: akasszunk egy votiva tabellát a' templom' falára csodás menekülésünkért, szedjük össze vagyonunk' maradványait, gazdálkodjunk, szerezzünk, munkálkodjunk a' körülmények közt ernyedetlenül és józanon. 'S ha ekként becsületes fáradságunk gyümölcsözni fog, ha a magyar az erejéhez mért vágyak által törekszik sorsának naponkénti javítására, akkor... akkor nem fogja elérni, a mit álomlátói neki jósoltak, de azért még boldog lehet.

Papírja kiszáradt, töredezik.