TÖRTÉNELEM / Magyar történelem kategória termékei
Harács-szedők és ráják. Török világ a XVI. századi Magyarországon

: Harács-szedők és ráják. Török világ a XVI. századi Magyarországon

Kiadás:

Budapest, 1970

Kiadó:

Akadémiai Kiadó

Kategóriák:

Magyar történelem Néprajz

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Kőrösi Csoma Kiskönyvtár

Terjedelem:

198 p., 4 tbl.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"A törököktől egykor átvett harács szavunk eredeti jelentése napjainkig annyira elmosódott, hogy szinte egészen feledésbe merült, kik is voltak azok a harács-szedők, akiknek a tevékenysége nyelvünkben a harácsolás szó fogalmát megteremtette. Pedig a török hódoltság koráról már eddig is sok színes tanulmány látott napvilágot. Ezek közül legnépszerűbbek és legismertebbek Takáts Sándor elbeszélései. Ezekben azonban nem annyira a harács-szedőkről és az adófizetőkről, mint inkább a "barátságot kereső török és magyar végvári vitézekről" rajzolt romantikus képet, Szekfű Gyula pedig - a másik túlzásba esve -, olvasóiban azt a hitet keltette, hogy ahová török lovas lába lépett, ott nem nőtt többé fű. E két szemlélettel szemben, ez a mű az oszmán birodalom történetére és a magyarországi török hódoltság első korszakára vonatkozó isztambuli kutatások eredményét bocsátja rendelkezésre, hogy az olvasó maga alkothasson képet és ítéletet az oly sokat emlegetett török világról."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!