Benedek István: Közérdekű magánügyeim

Hitves és haza. Élnénk a száz év előtti romantika idején, ezt a címet adnám ennek a kötetnek, amelyet a 80-as évek melléktermékeiből állítottam össze. A "mellék" szócskának nincs itt semmi rosszalló értelme, csupán arra utal, hogy nagyobb művek mellett az író időnként kedvet érez vagy rákényszerül egy-egy tanulmány, esszé, novella, bírálat vagy életrajzi visszaemlékezés megírására. Később ezek kötetté állnak össze. A válogatásnak nincs előre kitűzött szempontja, utólag mégis látom, hogy ez a két fogalom, a hitves meg a haza, valamiképp összekapcsolja az írásaimat. Ahogy múlnak az évek, közeleg az az idő, amikor majd nekrológot írnak rólam; a tollforgatók figyelmébe ajánlom, hogy ne az unalmas - és nem is igaz - polihisztorságomat emlegessék örökké, ne is a tagadhatatlan családi hagyományokon rágódjanak, hanem vegyék észre a legfontosabbat, ami hetvenöt éves koromra kikristályosodott az írásaimból: a hitves és a haza iránti hűséget, ennek etnikai tartalmát és nemzeti fontosságát. Mindegy, hogy tréfásan vagy harciasan, allegorikusan vagy szatirikusan, érzelmesen vagy kissé oktatólag, de a legtöbb írásom erről beszél, a csöndes helytállásról, a független félrehúzódás erkölcsi tartásáról, a hitvesi és hazafi tisztességről. Nem volt még divatban a "glasznoszty", a nyílt szókimondás, amikor ezek az írásaim készültek, ezért sok közülük az asztalfiókban maradt, most jelenik meg első ízben. De olyan is van köztük, amelyik már másik kötetben megjelent; ezért elnézést kérek attól az olvasótól, aki ráismer némelyik írásra, olvasta már. Lapozza át - de az sem baj, ha újraolvassa. Lehet, hogy ma mást is kihall belőle, mint amit az első olvasáskor észrevett. A közgondolkozás sokat változott az utóbbi pár évben, és erősen divatba jött a szókimondás, de még mindig csak a dolgok egyik felét lehet kimondani, megírni. Valami keveset a másik feléből beloptam itt-ott a szövegbe; ha jól figyel az olvasó, észreveszi. A többi az asztalfiókban várja, talán nyolcvanéves koromban sorra kerülhet..."