Szalay Antal: Legyünk igazságosak

„A zordon tél már hat nap óta tart fogva nádas magányomban, 's minden erőködésem hasztalan, hogy diadalmaskodjam a' hatalmas hófuvatokon, midőn- heted nap csillapodni tapasztalom a' vihart, 's csendes csusszanással látom haladni lakom előtt a' szánokat; örömmel léptem ki alkonyatkor falaim közöl, hogy tágasb láttéren szemléljem a' hótól borított alvó természetet; szent borzadás foga el haladtamban , midőn az egész láthatárt a hó' megmérhetetlen gyolcsával takarva, mélyén pihenni szemlélém, semmit mást mint havat 's eget láthaték, mint egykor, az éjszaki tengeren távol hazámtól, csak az eget és megmérhetlen vízet bámulám, 's benne imádám annak teremtőjét. Ezen elmerültségem a' mindenható' csudamivei' szemléléséré andalított, midőn éppen homlok a' magas hegy' ormán fölül emelkedett a' pirosló tele hold, melly látvány akaratom ellen is fövegem' megemelésére mintegy késztetett, midőn észre sem vevém a' mellékútról előttem állni Perváry ügyvéd és Tékesy birtokos urakat.”