Kertész István: Magyar békeillúziók 1945-1947. Oroszország és a Nyugat között

Kertész István (1904-1986) a második világháború alatt a külügyminisztérium óvatosan angolszász orientáltságú tisztviselője, 1945 után pedig a békeelőkészítő osztály vezetője. A párizsi béketárgyaláson a magyar delegáció főtitkáraként hitelt érdemlő szemtanúja lehetett mindannak, ami a nyílt színen s ami a színfalak mögött történt. A békekötés után hazánk római követe lett, de Nagy Ferenc miniszterelnök erőszakos lemondatása után leköszönt tisztségéről, és nem tért haza. Az Egyesült Államokban mint a nemzetközi politika elemzője szerzett tekintélyes nevet. Műve nem csupán személyes memoár, hanem fontos és jól dokumentált diplomáciatörténeti mű is, amely negyedszázados kutatómunka leszűrt eredményeit tükrözi. Feltárja azt a korabeli nagy- és kishatalmi politikai labirintust, amelyben formálódott a magyar békeszerződés is, megcsalva a hazai hamis várakozásokat. Kertész érzékletesen, gyakran anekdotikusan mutatja meg, hogy a szuperhatalmak mind élesebb ellentétei hogyan csapódtak le a magyar békeszerződésben. Amellett eddig teljesen ismeretlen dokumentumokat közöl a békeelőkészítés két legkritikusabb területéről: a magyar-csehszlovák "lakosságcseréről" és az erdélyi kérdésről. Műve megbízható és ideológiamentes eligazítást ad egy sor más kérdésben is, eloszlatva például a jaltai konferencia körül még ma is terjengő téves hiedelmeket. Végső következtetése különösen időszerű ma: sorsunkat hosszú távon csak egy dunai szövetség keretében biztosíthatjuk, ennek megvalósításához pedig türelemre és sok-sok tárgyalásra lesz még szükség.