Istvánffy Miklós: Magyarország története. 1490-1606. Első kötet, 3. füzet

A latin humanista történetírás betetőzője, Bonfini nemzeti történetének sikeres folytatója már nem erdélyi, hanem magyarországi író, Istvánffy Miklós (1538–1615) volt. A Baranya megyében birtokos Istvánfi-család sarja; apja, Istvánfi Pál maga is Padovában tanult humanista műveltségű ember, a Voltér és Grizeldisz című első regényes históriánk szerzője, aki 1543-ban minden birtokát elvesztette a török terjeszkedése következtében. Istvánffy Miklós 9 éves korában Várdai Pál esztergomi érsek apródja lett, ennek halála után Oláh Miklós taníttatta és Zsámboki János felügyelete mellett a padovai és bolognai egyetemre küldte. Hazatérte után egy ideig Oláh titkára volt, majd a királyi kancelláriába került; 1578-ban királyi tanácsos, 1581-ben pedig alnádor lett.
Nagy művének, százada magyar históriájának a megírását csak élete vége felé, 1590-ben határozta el. Előbb hosszú éveken át tekintélyes anyagot gyűjtött, majd a formába öntéshez Pázmány Péter buzdítására kezdett hozzá. Históriájában az 1490–1606-ig terjedő évek eseményeit adja elő, művét tehát Bonfini története folytatásának tekinti. Munkája első részében (1–16. könyv) az 1550-ig menő eseményeket jobbára írott források alapján (Bonfini, Tubero, Brodarics, Tinódi, Forgách, Zermegh, Brutus, Jovius stb.) beszéli el. A második rész (17–34. könyv) már a maga által gyűjtött adatokon, személyes élményeken, értesüléseken épül fel, s művének ez a része érdekesebb és értékesebb is, bár a régebbi eseményekre nézve sem elégedett meg a korábbi történetírók közléseivel, hanem ha szükségét látta, eredeti hivatalos iratoknak is utána járt. Mint tudós humanistának – másolt és eredeti okmányokból – tekintélyes kútfőgyűjteménye és gazdag magánkönyvtára volt.
Istvánffy meg volt győződve arról, hogy históriájának megírásával szükséges, nélkülözhetetlen munkát végez, s a veszélyben levő haza hírnökeként tárja fel a század történetét. Miként Zsámbokinak és Forgáchnak, neki is Mátyás erős, fegyelmezett állama az eszménye, melynek összeomlását a magyar történelem legnagyobb korszakfordulójaként értékeli.

Töredék: az első kötet harmadik füzete egy mondat közepén kezdődik, és az 1544-es eseményeket taglalja in medias res.

Ugyanilyen váratlanul marad abba 1562-ben, a 472. oldalon a történet, szintén egy befejezetlen mondattal.