Vetési László: Ne csüggedj el, kicsiny sereg! Lelkipásztori barangolások küszködő nyelvi tájakon

"Trianon óta többször is nekigyürkőztünk a szórványügynek. Mások mértékadó véleményét szem előtt tartva, úgy érzem, hogy elég hatástalanul. Valahol mindig elsikkadt ez a kérdés, nem vált igazi ügyévé a magyarságnak. Egyházunk is megrekedt annál, hogy meghirdette a szórványgondot, a lelkiismereti elköteleztetést, de az nem tudott igazi közüggyé válni akkor, amikor talán lehetett volna még többet is tenni... Természetesen rég működő bomlasztó erők eredőjeként jött létre az, ami most a szórványokban van. Biztos, hogy nem lehet egyik napról a másikra teljesen újjászülni ezeket a közösségeket, viszont nem reménytelen eset. Az orvos is úgy küszködik a betegéért, hogy mindent megtegyen érte... Az életben tartás az ő feladata. De hát nem csak a végeredmény minősíti ezt a szórványmunkát sem, hanem a cél, a hit, az eszmény. Az erkölcsi hozzáállásunk a legfontosabb: mit tett meg az egyház ezekért a közösségekért? Ha szegényebbek is leszünk a beolvadottakkal, akkor is elmondhatjuk, hogy megtettünk mindent, amit megtehettünk... Arról nem is beszélve, hogy egy hősies helytállás tanulságával mi és a testvérként segítő nagyobb gyülekezetek leszünk gazdagabbak. Ez az az eset, amikor a szegénységünk gazdagsággá válik, és nem szerezhetünk magunknak semmiképpen felmentést semmilyen reálpolitikai jellegű meggondolás alapján a szórványmunka elhanyagolására... Ebben a nagyfokú és sokirányú szórványosodásban kötelességünk kiutat mutatni a megmaradáshoz. Önazonosságukban, nemzeti, szellemi, hitbéli mivoltukban megtartani a szétszórtságban élőket..." (Tőkés László)