Borbándi Gyula: Népiség és népiek. Esszék, tanulmányok, cikkek

A magyar népi mozgalomról a hetvenes évek közepén németül, majd 1983-ban a Püski Kiadó gondozásában magyarul is megjelent munkám azzal zárult, hogy a magyar népiség története valószínűleg még nem zárult le és feltételezhető, hogy akkori lappangó állapotából "különösen válságos pillanatokban ismét az emberi tudat előterébe hatolhat, mivel kórmegállapításai és gyógymódjai nem a társadalomra általában, hanem a magyar társadalomra vonatkoznak."
Közben bekövetkezett egy negyven évig tartó idegen megszállás és belső önkényuralom bukása, a szabadság rendjének győzelme, az állami önrendelkezés kivívása és a demokráciává való átalakulás. Tagadhatatlan, hogy ebben a folyamatban a népi mozgalom irányítói és tagjai is részt vettek. Azt a szerepet azonban, amelynek ellátásában sokan bíztak és reménykedtek, mindmáig nem tölthették be. A demokratikus fordulatot követően rövid ideig úgy látszott, hogy az ország és a nép sorsának formálásában tevékenyen és eredményesen résztvehetnek, de ez részben a politikai erőviszonyok alakulása, részben belső megosztottság következtében elmaradt. A népiség eszméi - persze, a korábbitól eltérő okokból - újból a lappangás állapotába kerültek, A népi gondolatok azonban jelen vannak a magyar társadalomban és ha nem mozgatnak is meg tömegeket, olykor-olykor - legjobb és leghitelesebb képviselőik révén - felszínre törnek, közösségeket ihlető és bátorító erővé válnak, búvópatakokon át a társadalom majd minden rétegébe eljutnak. Jelenlétük a mai rejtőzködő állapotban is gyakran észrevehető és felismerhető.