TÖRTÉNELEM / Magyar történelem kategória termékei
Nyugati liberális szemmel. A mai magyar ellenzéki gondolkodásról

: Nyugati liberális szemmel. A mai magyar ellenzéki gondolkodásról

Kiadás:

h. n., 1986

Kiadó:

k. n.

Kategóriák:

Magyar történelem Politika

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Magyar Füzetek könyvei

Terjedelem:

287 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

Faragó Béla Párizsban élő francia-magyar politikai író és közigazgatási szakember. 1944-ben született Budapesten. Magyarországot 1962-ben, középiskolái befejezése után hagyta el. Franciaországban előbb zenei, majd filozófiai, végül államigazgatási tanulmányokat folytatott.
Néhány évi középiskolai tanárkodás után, mint a francia állam legfelsőbb igazgatási akadémiájának (E.N. A.) végzett növendéke előbb miniszteriális tisztségeket töltött be, majd Versailles-ben lett közigazgatási bíró. Négy gyermekes családapa, francia feleséggel. Első könyve „L' État des Libertés” („A szabadságokat biztosító állam”) címen 1981-ben jelent meg Párizsban, az Aubier kiadó gondozásában.
Faragó, úgy is mint a Magyar Füzetek olvasója, évek óta figyelemmel kíséri az új magyar demokratikus ellenzék szellemiségének alakulását, amelyet – francia neveltetésének köszönhetően – nyugati, liberális észjárással mérlegel. Ebből a kritikai érdeklődésből született ez a második, s ezúttal magyarul írott könyve, a „Nyugati, liberális szemmel”. A liberális eszme hosszú idő óta első módszeres kifejtése magyar nyelven. Egy sor termékeny szempontot vezet be a szovjet típusú politikai rendszerekről folyó vitába, egyszersmind üdvös kihívás mindazoknak, akik szocializmus és demokrácia között nem látnak feloldhatatlan ellentmondást.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!