Horváth Zoltán: Hogy vizsgázott a magyarság

Horváth Zoltán (1900-1968) Budapesten született. Már 16 évesen belépett a magántisztviselők szakszervezetébe és az MSZDP-be, eljárt a Galilei-kör rendezvényeire. A Tanácsköztársaságot követően Bécsbe emigrált, itt a Világosság-csoport tagja volt. Az 1920-as évek végén visszatért Magyarországra, újságírással és műfordítással kereste kenyerét, a Grill Kiadó klasszikus regénysorozatának szerkesztője. 1938-tól Párizsban élt. 1942-es hazatérését követően a Népszava külső munkatársa. A pártban ekkortájt Mónus Illés köréhez tartozott. A második világháború végén, az SZDP újjáalakulásakor Szakasits Árpád mellett dolgozott, 1945-től a Népszava külpolitikai rovatvezetője, az országos pártvezetőség tagja, 1946-tól az SZDP főtitkárság-vezetője. A párt baloldali csoportja egyik vezető alakjaként tartották számon. 19461947-ben az SZDP képviseletében számos nemzetközi szociáldemokrata konferencia résztvevője. A Népszavában külpolitikai elemző cikkek szerzője, emellett gyakran írt a Szocializmus című szociáldemokrata elméleti folyóiratba. 1947-ben, megválva a főtitkári hivatal vezetésétől, átvette a délutáni pártlap, a Világosság főszerkesztését. Támogatta az SZDP és az MKP egyesítését, az összekötő bizottságok tagja, 1948 elején kezdeményezője a jobboldali szociáldemokraták eltávolításának. 1948 nyarán bekerült az MDP Központi Vezetőségébe, ő lett a Népszava felelős szerkesztője. 1950. július 31-én több volt szociáldemokrata társával együtt letartóztatták, 1950. december 11-én zárt tárgyaláson, koholt vádak alapján életfogytig tartó fegyházra ítélték. 1956. március 29-én szabadult, június 15-én rehabilitálták, és ismét kinevezték a Népszava főszerkesztőjévé. A forradalom idején a korábban kizárt szociáldemokrata politikusok támadásai miatt visszavonult a nyilvánosságtól. A régi szociáldemokraták Gerbaud-köre kezdeményezőjeként és tagjaként, a körből egyedüliként eljárást indítottak ellene, házi őrizetes lett. Haláláig kapcsolatban maradt Lukács Györggyel, Justus Pállal és Vajda Imrével, de a kádárista legfelsőbb politikai vezetéssel is. Élete utolsó időszakában történeti műveket írt.