Milenko Palic: Visszaemlékezés a világháború éveire. 1941-1945

Minden visszaemlékezés szubjektív. Elfogult Milenko Palić munkája, is, de ez a memoárok legfőbb sajátossága. Élményszerűségükkel, személyességükkel járulnak hozzá a teljesebb korkép kialakításához. Palić nem irányítója, csupán átélője volt a történteknek. Kortárs, aki a délvidéki szerb kisebbség tagjaként érzékelte a változásokat, viselte a politikai lépések hétköznapi következményeit, de nem állt módjában befolyásolni azokat. A szerző nehéz helyzetben volt, mert nem csak memoáríró, hanem történész is, aki a 20. századi történelem kutatója. Visszaemlékezésében azonban nem a szakszerűség, hanem az élményszerűség a meghatározó. Az író nem csempészi bele mondanivalójába későbbi ismereteit, néhány esetben utal csak arra, ami a háború után történt. Az események többségét sikerült úgy megörökítenie, ahogy azokat egy fiatalember láthatta. Azt tudhatjuk meg visszaemlékezéséből, hogy ő mit érzékelt a vele és a körülötte történt dolgokból. A leírt élmények valóságosak, élnek, hangulatuk megőrződött az évtizedek folyamán, és a szerző képes rá, hogy ezt visszaadja olvasóinak. Milenko Palić részletesen ír memoárjában a visszacsatolás utáni helyzetről, az ellátásról, az egyes nemzetiségek életéről és lehetőségeiről. A kialakult helyzetről, a szerb kisebbség érzéseirő1 és hangulatáról pontos képet kapunk. A szerző visszaemlékezésének legmegrendítőbb része az újvidéki razzia tragikus három napjának története. Jogos indulatai nem csapnak át gyűlölködésbe, pedig ír a hullákkal megrakott teherautók látványáról és a bűnösök elítéléséről. De azt is megörökíti, hogy életét feltehetően egy nagybecskereki származású, szerbül beszélő magyar katonai járőrparancsnoknak köszönheti.