Takács Tibor: Tiszai mesék

Ezeket a meséket az 1930-as évek utolsó harmadában hallottam a Tisza-partján. Barátaimmal negyed óra alatt a folyónál voltunk. A vámház után feltűnt a Tisza. Az árterület sárgás-agyagos fövenye simogatta meztelen talpunkat. Örömmel játszottunk a tutajoknál, amiket hallgatag rutén tutajosok úsztattak a Kárpátokból a Lippai-fűrésztelepig. Csak akkor volt igazi az öröm, ha együtt lehettünk öten-hatan az öreg halásszal, Illés bácsival, akinek a tisztes neve Hajagos Illés volt. Öreg lévén, nem tartozott egyetlen halász-bandához sem, nyáridőn kunyhóban élt, s a közeli csárdákban adta el halait, és hasznosította halászléfőző tudományát, aminek nagymestere volt. Ő főzte a legjobb halászlét a Sárgának nevezett ingyen strand közelében. Szerettük, mert csodálatos bödön csónakján kivitt a folyóra. Kedvünkre játszhattunk csónakjában, amíg a halászlét főzte. De nemcsak halászlét kaptunk, mesékkel is traktált. Ha tehettük, viszonoztuk kedvességét. Én néha dinnyét szereztem a piacon. Jaj, dehogyis loptam, hiszen kedves körösztapám: Ördögh Ferenc szödő volt a híres Zöldiné mellett, a Mars téri piacon, s nála annyi gyümölcsöt zsákmányolhattam, amennyit elbírt a tápai szatyrom. Néhányan átúsztak a folyón túli Püspökielére, s onnan hoztak, amit tudtak.