Jakóby László: Fehérfémhulladékok feldolgozása

˝Szűkebb értelemben fehérfémen a nagy óntartalmú, többnyire néhány százalék rezet is tartalmazó s ezzel együtt a négyalkotós csapágybélés ötvözeteket értjük.
Tágabb értelmezésben azonban az ipar és a hulladékgyűjtő kereskedelem a fehérfémek fogalmi körébe sorolja mindazokat a különböző ipari célokat szolgáló ötvözeteket, amelyek főalkotói a könnyen olvadó fehér, vagy fehéres szürke színű nehézfémek, tehát a ón, ólom, cink és az ezeknél nagyobb (630° C) hőmérsékleten olvadó antimon.
Ez alapon tehát az utóbbi értelmezés szerint fehérfémeknek számítanak a különböző összetételű, ötvözött csapágybélés-fémek, forraszok, betűfém-, kábelköpeny-, nyomásos öntési s egyéb, főleg ónt, ólmot, antimont és cinket tartalmazó különleges ötvözetek.
Könyvünk azonban nemcsak az említett fémek ötvözethulladékainak kohászati feldolgozását, tehát kohósításukat tárgyalja, hanem e színfémekből készült darabos tárgyak készítésénél keletkezett hulladékainak új és a már hulladéknak számító régi (ócska) tárgyak tűzi úton történő feldolgozását is, valamint e feldolgozás során nyert különböző maradékok kohósítását is, mint amilyenek a hamuk, salakok, vakarékok, habok, iszapok, lúgok stb. is felöleli.
A hulladékok és maradékok korszerű feldolgozása nem régi keletű, a könyvünkben leírt eljárások közül mindössze csak a csurgatás művelete az, mely ősi eljárásnak mondható, a többi feldolgozási mód fejlődése mindössze 30-40 évre tehető. Mai fejlettségeiknek az első világháború adott hatalmas lökést különösen Európában, ahol a háború alatt a fémszűke miatti kényszerű gazdálkodás egyre újabb — ha kohászatilag nem is mindig teljesen megfelelő — feldolgozási lehetőségek kidolgozásán fáradozott.˝