Köztudomású, hogy tömegesen épülnek korszerű lakások állami beruházás útján, szövetkezeti vagy öröklakásos formában. De egyre nagyobb az érdeklődés a jól felszerelt, többszintes társasházak és sorházak iránt a magán építtetők részéről is, elsősorban városokban, az ipar és mező-gazdaság központjaiban. Az új építési területek közművesítése költséges beruházást igényel, s a telkek vételárát, illetve értékét nagymértékben emeli. Közművesített, de még beépítetlen telek ma már egyre kevesebb áll rendelkezésre, vételáruk viszonylag magas.
A városias telepítésű övezetekben, az előbbiek figyelembevételével indokolt a közműves vagy közművesítendő területek nagyobb laksűrűségű beépítése. Ilyen helyeken a legnagyobb területigényű családi házak építésével nem lehet számolni. Ezért ragaszkodnak az építési hatóságok az építési engedélyezés során a belterületi közműves telkek zártsorú vagy többszintes beépítéséhez, nem utolsósorban a helyi városképi szempontokat is figyelembe-véve.
A társasházépítés korszerű megvalósítását kívánja segíteni az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a legújabb típus- és ajánlott tervek közreadásával. A Társasház-tervek című tájékoztató-tervgyűjtemény kiegészíti a még érvényben maradó, régebbi típusterveket ismertető, az 1964. évben közzétett „Sorházak és társasházak” című kiadványt.
MŰSZAKI / Műszaki vegyes kategória termékei
Társasház-tervek
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 1968
Kiadó:
Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Típustervező Intézet
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
70 p.
Méret:
25 x 20 cm
Kötésmód:
fűzött
tartalom:
leírás:
Megjelent 5000 példányban.
Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.