TÖRTÉNELEM / Művelődéstörténet kategória termékei
A renaissancekori nevelés története. Vezérfonal egyetemi előadásokhoz [Reprint]

: A renaissancekori nevelés története. Vezérfonal egyetemi előadásokhoz [Reprint]

Kiadás:

Budapest, 1986

Kiadó:

Könyvértékesítő Vállalat

Kategóriák:

Művelődéstörténet Pedagógia Reprint

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

289 p.

Kötésmód:

egészvászon

ISBN:

9630240254

tartalom:

Ez a könyv is, miként az ókori és középkori nevelés történeté tárgyaló műveim, egyetemi előadásaimból nőtt ki. Irodalmi alakba öntését tőlem független körülmények hátráltatták. Mikor 1914-ben hozzáfogtam az előadásaim során felgyülemlett anyag rendezéséhez és a mű megszövegezéséhez, kitört a világháború, melynek sötét árnyéka négy éven át csüggesztően kísérte munkámat. Megnehezítette a kidolgozást az a körülmény is, hogy elzárva a világ legtöbb művelt államának irodalmi termelésétől, nem egyszer hiányát kellett éreznem oly műveknek, melyek honi könyvtárainkban nem voltak föltalálhatók, külföldről pedig az adott viszonyok közt vagy egyáltalán nem, vagy csak nagy későn voltak beszerezhetők. Hogy mégis művem közzétételére határoztam el magamat, főként ama sürgető kívánságok hatása alatt történt, melyekkel tudós hajlandóságú és a neveléstörténet iránt különösen érdeklődő hallgatóim mind gyakrabban fölkerestek, jeléül annak, hogy ily tárgyú, magyar nyelven írott tudományos kézikönyvre valóban szükség van. Irodalmi segédeszközeimnek jelzett hiányosságát - úgy hiszem - elviselhetővé teheti az, hogy mindenütt az eredeti források alapján dolgoztam. A könyvemben közölt fordításokért magam vagyok felelős.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!