TÖRTÉNELEM / Művelődéstörténet kategória termékei
Bohócokról. A diktátor és a művész

: Bohócokról. A diktátor és a művész

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 2003

Kiadó:

Európa Könyvkiadó

Kategóriák:

Művelődéstörténet Politika Román irodalom

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Mérleg

Terjedelem:

280 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"Norman Manea 1934-ben született az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Besszarábiában. A háborút követően a Besszarábiától ismételten megfosztott Romániában telepedett le, ahol írni kezdett, illetve szerkesztéssel foglalkozott. A hatóságokkal közvetlen összeütközése csak a cenzúrával folytatott gyakori hadakozásban öltött testet. 1986-ban - zsidó származásának és nem ellenálló múltjának köszönhetően - sikerült az Egyesült Államokba távoznia, ahol New Yorkban telepedett le. Regényei, novellái, esszéi tematikailag egyrészt a holocaust élményéből, másrészt a román kommunizmussal és nacionalizmussal kapcsolatos tapasztalataiból táplálkoznak.A kötetben közreadott három esszé a szerző romániai távozása után született. Témáik szervesen kötődnek a diktatúra egykori mindennapjaihoz. Közvetlen - mintegy dokumentumként megidézett - ismeretek alapján jeleníti meg Manea azt a világot, mely oly ismerős mindannyiunknak, s melynek felidézése - tíz évvel a rendszerváltás után - mégis elborzasztóan egzotikus.Az esszék nemcsak a kommunista közelmúlt viselt dolgait veszik számba nagyon szemléletes, érzékeny és eredeti módon. A posztmoderntől csak kevéssé érintett stílusú megfogalmazás és épp ezért rendkívül életszerű megközelítés lényegében az egész román történelmet summázza.A Románia című esszé nem is annyira a kommunizmus kritikája, mint inkább azon tévelygésé, amely váltogatva a totális megoldások különféle variációit (nacionalizmus, antiszemitizmus, kommunizmus) mindig a legelvetemültebb lehetőséget juttatja érvényre.A kötetnek címet adó második esszé alcíme szerint Megjegyzés (lenne) egy Fellini szöveghez. Az írás a diktatúra és a művész közötti viszonyt írja le, jellegzetesen romániaiul.A harmadik esszé (A cenzor jelentése) életrajzi tényeken alapul. Manea élete egy időszakában nap mint nap találkozott a cenzori elvárásokkal. E jelenség rövid idő alatt kialakította az írói társadalomban az öncenzúra reflexét. Ennek "köszönhetően", amikor 1989-ben végre megbukott a diktatúra, és a szabad olvasói elvárás egyre hangosabban követelte: az írók nyissák ki dolgozóasztalaik fiókjait, ott - mindenki megrökönyödésére - nem találtak semmit.Manea befutott író, igazi sikereit mégis inkább Nyugaton aratta. Kritikusai Kunderával, Milosszal említik egy lapon."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!