Magyar Bálint: Bukásra ítélt siker (A Vígszínház három éve, 1955-1958)

Ennek a könyvnek az írója, ha minden rokonsági kapcsolatot figyelembe veszünk, egyidős a magyar színészettel. Egyik déd-dédnagybátyja, Kempelen Farkas alakította át Várszínházzá II. József császár rendeletére a karmeliták elkobzott templomát 1784-ben - kétszáz évvel ezelőtt. Egy másik, Fáy András nemcsak takarékpénztárat alapított, de egy ideig ugyanennek a Várszínháznak az igazgatója volt. Dédapja, Szemere Bertalan, mielőtt mélyebben merült volna a politikában(mint miniszerelnök uralkodóházat detronizált, a magyar koronát ásta el Orsován, majd borkereskedő lett párizsi emigrációjában), díszletekért utazott Bécsbe a miskolci színház számára. A vásárolt díszletek listája ma is megvan. Egy mostoha dédanya a Nemzeti Színház százhúsz év előtti zsebkönyvében mint "mosónő" szerepel, egy mostoha dédapa viszont színjátszásunk egyen drámairodalmunk büszkeségének számít. Nagyapja, Kürthy Emil alispáni jövővel kecsegtető pályáról mondott le, hogy küszködő újságíró legyen Budapesten, Blaha Lujza, Jászai Mari, Pálmay Ilka, sőt, Sarah Bernhard körében, Mikszáth Kálmán és Reviczky Gyula újságíró-kollégájaként, Csiky Gergely barátjaként. Nagybátyja, Kürthy György negyven évig volt a Nemzeti Színház tagja... és nem lenne nehéz még néhány hasonló példát felsorolni. Ő maga színháztörténeti doktorátust szerzett a budapesti Egyetemen, majd az állástalanság hároméves purgatóriuma után tisztviselő-gyakornok lett a Nemzeti Színházban 1934-ben. A második világháború alatt az Opera titkára, 1945-től tíz évig a Nemzeti Színház főtitkára. Később a Vígszínház igazgatója... Ebben az állásban - érzése szerint - a kelleténél jóval rövidebb ideg maradhatott csak meg, de hiszen mindenki sérelmezi, ha leváltják a pozíciójából. Pláne elismerés nélkül. Azóta tizenegy színház- és filmtörténeti tárgyú könyvet írt.