Kosár
"A természet szüntelen körforgásában, az évszakok változásában: tavaszi újulásában és őszi érettségében, nyári gazdagságában és téli álmában a napok mellett, az esztendő a legkerekebb időbeli egység. Ezt a ritmikus váltakozást és nyomában a vegetáció bontakozását a nap járása idézi elő, amely az ember napi életét és munkáját, a gazdasági élet alapvető feltételeit megszabja.
Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait máig számontartja. A keresztény egyházi évnek Jézus evangéliumi életéhez igazodó liturgikus rendje az ószövetségi kultuszból, az antik pogányság és az európai népek archaikus ünneplő hagyományaiból ötvöződött össze, egyben ráépült a csillagászati, illetőleg gazdasági évre. Innen az európai népek jeles napjainak szinte testvéri hasonlósága. A népi, illetőleg tradicionális életérzés szerint a világ és ember teremtmény, a Teremtőtől függ, aki ura a természetnek és életnek, és így kultusz illeti. Ez nemcsak az egyén esetleges, magányos imádságában ájtatosságaiban, hanem főleg a közösség kötelező, liturgikus formáiban és gesztusaiban, az ünneplő szokás és hagyomány társadalmi örökségében jut kifejezésre.
Ez a kultusz az esztendő folyamán „primitív” fokon mágikus kényszerítéssel, az egyházi gyakorlatban és népi sarjadékaiban könyörgéssel, liturgikus szertartással, áldással és szentélménnyel, olykor böjttel és penitenciával akarja az egyén, család, közösség számára megnyerni az áldást, az életben való boldogulást, főleg asszonynak, földnek, jószágnak termékenységét, bőségét, továbbá elhárítani a természeti csapásokat, betegséget, késleltetni a halált.
A primitív pogány szakralizmust az Egyház tövestől nem tudván kiirtani – bár türelmetlenebb szolgái ezt olykor kíméletlenül megkísérelték – alkalmazkodott Mesterének tanításához, aki nem eltörölni, hanem betölteni jött a régi törvényt, igazolni a prófétákat (Mt 5,17). Ezzel a türelemmel, olykor kényszerű belenyugvással természetesen az archaikus világszemlélet fennmaradásához, továbbéléséhez is hozzájárult. Iparkodott a hagyomány kategóriáinak, emberi reflexeinek bibliai szentesítést adni. Így rendelte egyebek között a téli napfordulat elragadtatott pogány áldozati időszakának helyére a karácsonyt, az ősi tavaszi nagy ünnepek helyére a húsvétot és pünkösdöt. A természet immanenciáját transcendens távlatokba állította. A szellemek idézése helyett ajánlotta a szentek segítségül hívását, névünnepüknek megülését."
