Conrad Ferdinand Meyer: A szent; Egy fiú szenvedései

Lassan hulló hó födte az ugarföldet s egyes elszórt udvarházak fedelét jobbra-balra az országúttól, mely a limmatmelléki hévvizektől a birodalmi városba, Zürichbe vezetett. Mindig sűrűbben omlottak a hópelyhek, mintha el akarták volna oltani a fakó nappali fényt s elzsibbasztani a világot, eltakarva utat, ösvényt azzal a kevéssel együtt, ami rajta mozgott.
A várostól nem messze, a Sihl vizén födeles fahíd vezetett át; padlóján most tompa lódobogás hangzott fel s a város falára néző gerendázat sötét nyílása alatt egy magányos lovas jelent meg. Izmos alakját oly melegen takarta durva gyapjúköpönyege s kámzsáját annyira fejébe vonta, hogy egyéb sem látszott ki belőle, mint széles, szürke szakálla. Az erős inú, honi fajta ló nyomában nagy pudli haladt hótól nedves háttal s szomorún horgasztva le zászlós farkát. A patkónak a faboltozatról visszadübörgő zaja fölverte a három útitársat álmatagságából, melybe a hideg és hó dermesztette s közel kilátásba helyezte a város kapuját s a pihenő tanyát. Az elsőt gyors ügetéssel csakhamar elérték. Az alacsony kapu íve alatt lovasunk hátradobta kámzsáját, lerázta köpenyéről a havat, feltolta csontos homlokáról a prémes sapkát s kora ellenére is délcegen ülve meg lovát, haladt át a császári Pfalz alján elvonuló országúton.