"1907-ben ezt írta a fiatal Kosztolányi az életműve javát akkorra már megalkotó, pályája zenitjén épp hogy túljáró Wedekindről: 'Látja a hullafoltos, rothadt társadalmat, a feloszló óriási szervezetet, és vágy fogja el, a szépség, az egészség, a napfényes tisztaság nosztalgiája... Abban, ahogy a mocsokkal és a bűnnel enyeleg, és ahogy belemélyed a sárba, mint a ganajtúró, van valami tragikus pátosz, valami szent komolyság."
Lukács György Wedekindet a "groteszk tragikomédia legkiválóbb képviselőjének" nevezte: "Groteszkül vegyül ebben a világban komikum és tragium, azaz egy groteszk humor megvilágítása magába olvasztja, felszívja a legtragikusabb hatásokat is. Wedekind a legtökéletesebb a modern groteszk művészei közt."