Heinrich von Kleist: Heinrich von Kleist válogatott művei

"A német nyelv egyik legnagyobb, legmerészebb, legmagasabbra törő költője volt, drámaírónak párját ritkítja - s párját ritkítja mindenképpen mint prózaíró, elbeszélő is. Egyszeri, soha vissza nem térő tünemény volt, kirítt minden hagyományos rendből és elképzelésből, excentrikus témáiba úgy beleásta magát, hogy az már hisztériával, tébollyal volt határos: és mélységesen szerencsétlen volt mindemellett, olyan igényeket támasztott önmaga iránt, amelyek felőrölték életerejét, a lehetetlenért küzdött, minduntalan pszichogén, lelki eredetű betegségek sújtottak, és korai halálra volt ítélve: harmincöt esztendős korában megölte magát, egy nővel együtt, akit nem is szeretett, csak a meghalni akarás fűzte össze őket, mert az asszony gyógyíthatatlan beteg volt; megölte magát, mert amint mondotta, "ezen a földön nem volt már tanulni- vagy megszereznivalója". Megölte magát, mert belefáradt tökéletlenségébe, metafizikai vágy szállta meg, hogy töredékes egyéniségét elszórja a mindenségbe - hátha az majd tökéletesebb egységet teremt belőle. Harmincöt év: ilyen rövid idő alatt tört ki belőle hatalmas életműve. "Kitört" - nem a helyes szó, mert lassan, kínlódva dolgozott, szüntelenül törölt és módosított: másrészt azonban mégis ez a helyes szó, mert minden, amit csinált, szélsőséges és aggasztó dinamikájú; ilyen rövid élet folyamán tehát, s még azáltal is késleltetve, hogy csak későn ismerte fel önmagát, későn értette meg, hogy elhivatott költő és csakis erre hivatott - rövid néhány esztendő alatt, egymást követő vulkanikus kitörésekben, olyan művet hoz létre, amely már mennyiségileg is bámulatra méltó." (Thomas Mann) Heinrich von Kleist (1777-1811), e magányos lángelme, a korunkban újonnan felfedezett nagy drámaíró és elbeszélő legmaradandóbb alkotásait nyújtjuk át a magyar olvasónak a szerző születésének kétszáz éves évfor­dulóján.