Maximiliam Eyth: Küzdelem a piramisért

„Hydor men ariston!" - kiáltottam izgatottan. A cső száján, melynek fekete öblébe pár pillanatig feszülten fúrtam bele szememet, hirtelen egy harminc centiméter vastagságú sárga nilusi vízsugár tört elő. A várva-várt áradat zubogva töltötte meg a favályut, mely a vizet a lokomobil mögött frissen hányt két földgát közti csatornába vezette. - Tessék? - szólt, kezét az emelőrudon tartva s izzadságlepte, maszatos arcát nevetésre húzva Roby, a montőr. Azt hitte, hogy valami arabnyelvű parancsomat hallotta rosszul. - Hydor! - Itt észbekaptam s intettem a zúgva futó gépszíj túlsó oldalán álló embernek, hogy minden rendben van. Végtelen öröm töltött el, de azért nem vesztettem el nehezen szerzett keleti nyugalmamat. A magától értetődő hidegvér arckifejezésével szorosabbra csavartam a csigás szivattyú vasdugóját s magamban az öreg Pindarost dicsőítettem, akinek versei kétezer év multán is frissek: Legjobb dolog a víz, hurrá! Thaliában voltunk,. a Nilus Rosetta-ágának egyik kis falujában, tíz órányira délre Kairótól, Halim basa egyik legnagyobb birtokának közepén. Az elmúlt héten itt állítottam fel a faraók országában lévő, tudtommal második centrifugális szivattyút, még pedig olyan terv szerint, amellyel, úgy látszott, az egyptomi viszonyok egy nagy nehézségét küzdöttem le.