Friedrich Hölderlin: Versek; Hüperión

Százötven éve halt meg Johann Christian Friedrich Hölderlin (1770-1843), nemcsak a német, hanem a világirodalomnak is egyik legnagyobb költője. Kora nemigen vett róla tudomást. A romantikusoknak túl klasszicista volt, a klasszicistáknak túlságosan romantikus. Egész életművét meghatározó görögségeszménye nem a goethei bölcs egyensúly alapja, hanem kora kínzó körülményeinek ellenében megélt, heves érzelmektől fűtött vízió, amely minden sorát, minden költői képét áthatja. Költői világát talán Rilke jellemezte a legszebben, hozzá írott versében:
„Neked, te nagyszerű, neked, te mágus, az élet egésze / volt a sürgető kép, amikor kimondtad, / zárult a sor, mint a végzet, és a legenyhébb, / az is halált rejtett, s te beléptél, csakhogy / isten járt teelőtted s kivezetett odaát. // Ó, te bolyongó szellem, legbolygóbb te! A többi / mind melegszik a versben, otthonosan / s résztvevően lakja a szűk hasonlatot. Ám te / jársz mint a hold.” (Vas István fordítása)