Autonómia és integráció

A kis népek, az elfelejtett tartományok, a kisebbségi léthelyzet szorításából szabadulni akaró nemzeti közösségek újjászületésének korát éljük. „Európa – írta Kuncz Alaldár, a kitűnő erdélyi író, nem sokkal a trianoni kataklizma után – a termékeny, haladó szellemű nagy műveltségi és politikai együttműködéshez csupán magukat szabadon kifejező regionalizmnsok útján juthat el. Előbb össze kell törniük a műegységeknek a lehető legkisebb darabokra, hogy egy új és összegző szellemi áramlat megcsinálja belőlük a valódi egységet.” Most, amikor egy kellemetlen évszázaddal együtt maga a modern kor is lassan véget ér, érezzük, tudjuk, hogy ez a magasabb egység nem lehet a nemzetállam. Nem azért szűk nekünk, mert nagyobb nemzetállamot szeretnénk magunknak, hanem szűk szemléletileg és szúk lelkileg. „Ha a világ – mondja Nietzsche, az örök visszatérés témájáról elmélkedve – bármilyen formában merevvé, szárazzá, halottá, semmivé válhatna, ha az állandóság volna a belső cél, mely felé törekszik, már rég eljutott volna ebbe a stádiumba.” Ez a kötet, mely a Teleki László Alapítvány keretében működő geopolitikai kutatócsoport első (és reményeink szerint nem utolsó) jelentkezése a magyar könyvpiacon, reményt sugároz. A világ úgy megy előre, hogy egyre jobban emlékeztet a nemzeti homogenizáció nagy korszaka előtti, a partikularizmust az univerzalizmussal harmonikusabban egyesítő időkre. (Molnár Gusztáv)