Henrik Ibsen: Peer Gynt

A Peer Gynt értékei időtállóak; ez a költői nyelvében romantikus dráma mondanivalójában kiábrándultan szakít a romantika fellengzős ábrándjaival. Peer, a megrögzött hazudozó, akit nagyratörő álmai vezetnek, nem éri be a valósággal, elhagyja faluját, anyját és szerelmét. Önmagát, legbelsőbb énjét keresi a világban, de minden kalandtól visszaretten, "amelyből nincs visszaút". Vagyont szerez, majd elveszít mindent; próféta lesz a beduinok között, és császár az őrültek házában. Itt végre ráeszmél saját őrültségére, vándorlásai értelmetlenségére, és hazatér a norvég hegyek közé. Ám az öreg, fáradt Peer előtt megjelenik a Gomböntő, hogy rosszul sikerült életét beolvassza a közös formába, s ő nem tudja bebizonyítani, hogy mindig önmaga volt, tehát a halálban is jogosan tart igényt egyénisége tiszteletére. Sem a manókirály, sem az ördög nem hajlandó elismerni egyedülvaló egyéni lényegét, s már úgy látszik, hogy a Gomböntő kanalába kerül, amikor eljut régi kunyhójához, amelyben ott várja Solvejg, régi szerelme. Az ő hűsége megváltja a haláltól, a Gomböntő haladékot ad.