Bíró János: A legelőgazda útmutatója

Segíts magadon és az Isten is megsegít, mondja a közmondás. Az önsegítés azonban kellő tudás nélkül meddő, azon tehát áldás sincsen.
A mult évben a m. kir. földmívesiskolákon tíznapos tanfolyamok tartattak kisgazdák részére a legelő- és rétgazdaság és azzal kapcsolatos ismeretek köréből.
A tanfolyamok iránti élénk érdeklődés, úgyszintén az a kitartás és szorgalom, melyet a tanfolyamokon résztvett és az iskola padjaitól már régen megvált hallgatók tanusítottak, joggal enged arra következtetni, hogy a kisgazdatársadalomnak a köz (közös) legelők karbahozására irányuló törekvése, immár nem merül ki az állami támogatást kérő panaszszózatban, hanem a legelő- és rétgazdaság körüli ismeretek gyarapítását is célozza. Ezáltal pedig a közlegelők kérdése a helyes mederbe kerül, mert nyilvánvaló, hogy azok karbahozása a szükséges gazdasági tudás nélkül nem lehet eredményes, tehát az állami támogatás sem lehet hatásos, vagyis a közmondás igazsága itt is beválik.
A szükséges szakismeretek megszerzésére a mód és alkalom jövőben meglesz, mert a földmívelésügyi kormány a tanfolyamok állandósítását határozta el. A tanfolyamok azonban – az adott körülményeknél fogva – oly rövidek, a tananyag pedig, amely a mező- és erdőgazdaságnak, úgyszintén az állattenyésztésnek a legelő- és rétgazdasággal kapcsolatos ágaira is kiterjed, oly változatos és nagy, hogy az előadási és gyakorlati órák a hallgatók idejét jóformán teljesen igénybe veszik és tanulásról alig lehet szó.
Nehogy tehát a tanfolyamokon előadottak a pusztába kiáltott szóként hangozzanak el, hanem a hallgatók azokat elméjükben rögzíteni, kellően értékelni, gazdatársaikkal megbeszélni és gyakorlatilag hasznosítani tudják, kívánatos, hogy az előadott tananyag a hallgatók rendelkezésére bocsáttassék.

A borító első fele a címlappal együtt elvált.