TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Nyelvészet kategória termékei
A magyar szép toll

: A magyar szép toll

Kiadás:

Budapest, 1973

Kiadó:

Akadémiai Kiadó

Kategóriák:

Nyelvészet

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

366 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

"E kötetben az első magyar nyelvű stilisztikai kézikönyv lát napvilágot. Szerzője korának, a magyar felvilágosodásnak egyik legtevékenyebb és legnagyobb hatású alakja. Munkássága számos területen úttörő jellegű, nyelvtudományi működése pedig korszakalkotó: ő teremtette meg a történeti nyelvtudományt, és ő volt a hazai nyelvművelésnek és helyesírásunk modern szabályozásának elméleti megalapozója. A magyar szép toll című művét élete utolsó éveiben, csaknem 170 évvel ezelőtt írta. A magyar nyelvű irodalom és a magyar írásbeliség általános fellendülése, nem utolsósorban pedig a kibontakozó nyelvújítási mozgalom igénnyé és szükségletté tette a helyes és szép stílus ápolását. Révai ennek a szükségletnek tett eleget munkája megírásával. Korai halála azonban megakadályozta kiadásában, és így könyve most jelenik meg első kiadásban. A mű szövegéhez csatlakozó utószó ismerteti a kézirat keletkezésének körülményeit, jelentőségét, és kijelöli helyét a kor nyelvészeti mozgalmaiban."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!