Riport

Ki ne ismerné Osváth Ernő szállóigévé vált mondatát arról, hogy – nem szó szerint idézem – nem a kéziratokat, hanem szerzőiket kell szerkeszteni. Ha tanácsa nemcsak a sajtóra, hanem más nyomtatott termékre is érvényes, amint gondolom, akkor bevallhatom: szerkesztői munkám leglényegesebb része e füzetek szerzőinek felkérése volt.
Ami lehetett volna keserves feladat, de könnyű volt, mert kevesen mondtak nem-et, még kevesebben kérették magukat, s alig akadt, aki válaszra sem méltatott. A nagy és rangos többség szívesen, sőt lelkesen vállalta, hogy a maga kedve és hajlama, szakmai tapasztalata és pedagógiai szándéka szerint, tehát szuverén módon valljon arról a műfajról, amelyben jeleskedik. És hogy ezt a máshol várhatónál talán kisebb honoráriumért, tehát áldozatkészen is tette, ebben azt a tisztes céhszellemet vélem felfedezni és persze üdvözölni, amelyre szakmánk nagyon is rászorul. Ez utóbbinak a szolgálatáért s nem pusztán tanulmányi okból szeretném, ha e füzetek sora nem érne véget azzal, hogy bennük már minden műfajról szó esett. A különféle műfajokról összeállítható újabb és újabb füzetek, a bennük töprengő és tanácsokat adó, elmélkedő és emlékező újságírók apránként valamiféle szakmai kincsestárat hordhatnának össze, egyúttal sajátos képét festve meg a századvég magyar újságírásának.

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.