A magyar költészet emlékeinek élén a Szent Gellértről szóló két legendának, a „nagyobb” s a „kisebb" vita-nak két változatában reánk maradt symphonia Ungarorum-anekdota áll, amely egy magyar szolgálóleány különös őrlődaláról emlékezik meg. Az anekdota bővebb változata általánosan ismert: Szent Gellért püspök Valter nevű papjával úton van, s egy pusztai tanyán megszáll. Éjféltájban jámbor meditációjából különös zenei lárma, mint utóbb kitűnik: egy kézimalom zörgése s hozzá egy szolgálóleány dala veri fel. A püspököt az exotikus nóta is, de még jobban az deríti fel, hogy a cseléd terhes munkáját víg nótaszóval kíséri. Aki zúgolódás nélkül robotol, jutalmat érdemel és kap is.
Ennek az anekdotának, főként bővebb, párbeszédes változatának tagadhatatlan művelődéstörténeti érdekességét már évtizedek óta erősen hangsúlyozni szokták. Többet azonban, mint azt, hogy a XI. sz. első évtizedeiben egy magyar tanyán népdal hangzik fel, és ez a dal (a Legenda Maior változata szerint) különösségével meglepi az idegen hallgatókat, az adomából kiolvasni alig lehet. Hogy anekdotánknak mégis számottevő irodalma van, s ellentétes vélekedések alakultak ki körüle, azt egyfelől annak tulajdoníthatjuk, hogy a hosszabb szöveget eddig nem sikerült megbízható pontossággal lefordítani, másfelől annak, hogy a két változat egymás közt való kapcsolatát sem rögzítették meg. Itt tehát két feladat kíván megoldást; az egyik a Legenda Maior-anekdota értelmezése, a másik ugyane változat korának, tehát megbízhatóságának megállapítása. Ennek a két feladatnak megoldását kísérli meg e cikk.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Nyelvészet kategória termékei
Balogh József: Szent Gellért és a "Symphonia Ungarorum" [Reprint]
Kiadás:
h. n.,
Kiadó:
Kategóriák:
Sorozat:
A Magyar Nyelvtudmányi Társaság kiadványai
Terjedelem:
16 p.
Kötésmód:
fűzött
ISBN:
9637501134
tartalom:
leírás:
A Budapesten, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnál 1923-ban kiadott mű reprintje. Készült 200 példányban.