Nérei Ödön: A szellemtan (spiritizmus) története, elmélete és gyakorlata

A szellemtan, vagy helyesebben a szellemekről szóló tan, közönségesen »Spiritizmus« szóval jelölve, sem nem vallásellenes, sem nem tudománytalan. Ugyanis azt akarja bizonyítani, amit a vallások úgy tanítanak, hogy van örök élet és amit a tudomány úgy állapít meg, hogy az anyag nem pusztul el, nem semmisül meg, hanem csak átalakul. Ha tehát a vallás szerint van örök élet, s ebben egyet értenek úgy a Brahmin, Buddha, Mózes, Mohamed és a keresztény tanok, akkor az ember lényege az Istenből származó lelke, vagy is szelleme, mely kibontakozván a testiségből a halálban, valahol valamely formában létezni fog.
Ha azonban az anyagias tudomány szerint az ember szellemi képessége az agyának vegyi folyamatának az eredménye és ez sem pusztul el, hanem csak valami más formába alakul át, akkor az ebből kiképződött gondolatok is anyagiak voltak és nem pusztultak el, hanem szintén valahol, valamiképpen léteznek.
Ily értelemben a szellemtant is az anyagias tudományok közé sorolhatnók, és ekkor nem ellenkeznénk a tudomány megállapításával, de akkor is elfogadható azon állítás, hogy ami létezik, azzal – ha megismerjük a törvényeit és módjait – összeköttetésbe juthatunk.
A vallásoknak is érdekükben álló, hogy tanításaik biztosabb alapját találják meg abban, hogy az örök életre hirdetett szellemnek, léleknek a létezéséről is adhassanak oly ismeretet, melyet eddig elé megadni nem tudtak, amiért aztán sokan hitetlenekké váltak, mert a csupán dogmatikus kijelentés a mai kor egyénét nem elégíti ki.

Eredeti borítója belekötve.