Carlo Levi: Ahol a madár se jár

A fasiszta Olaszország már az afrikai háború birodalmi mámorában izzik, sötétülőben az európai látóhatár, amikor egy fiatal olasz orvos-író-festő, száműzetésben, a kopár délolasz hegyek közt felfedez egy elzárt paraszti közösséget, és megírja róla az olasz Puszták népé-t. Ebben a napjainkig örökített lidércvilágban, melynek konok babonáitól idegen a remény, Levi egy rómainál is ősibb, történelmileg mindig vesztes, de elpusztíthatatlan Itália suta, de kemény arcélét tapogatja körül, melynek minden becsvágya és művészete ebbe a szóba sűrűsödik: megmaradás. Míg ezt az elesettségben szunnyadó erőt kutatja, melyen kicsorbult Róma államszervező erélye, majd a feudális erőszak, később az önmagára lelő ország nemzeti felbuzdulása és korunkban a fasizmus görögtüzes csinnadrattája, vádoló szavai egy felelősségtudatos értelmiségi aggodalmas kérdését is megfogalmazzák: ez a világ, melyben mindig üres szó volt a népjólét, a rend, a nemzeti nagyság, nem fog-e ösztönös bizalmatlansággal ellenállni a termékeny eszmékkel vajúdó és tevékeny való világ, a jobb és igazabb társadalom igézetének is?