Lucio D'Ambra: Férjnek lenni mesterség

„Tudod-e kicsikém, kire emlékeztet engem a szerelmes asszony házaséletének első csalódása? Azokra az emberekre emlékeztet, akik egy földrengés után a csillagos ég alatt a romok közt tábort ütnek. Mivel pár másodporc alatt rombadőlt, amit felépítettek, a szerencsétlen hajléktalanok azt képzelik, hogy ezentúl számukra semmi biztonság nincsen; minden éjjel csak szabad ég alatt mernek aludni, mert mindig a világ végétől rettegnek. De a félelmetes éjszakák baj nélkül múlnak el. A hideg azonban arra ösztökéli őket, hogy menedéket keressenek a romok közt. Majd lassanként a romok fölött elkezdenek építkezni. Lassacskán, csaknem észrevétlenül épül fel és visszatér ismét az élet. A feledés is megteszi a magáét. És a lélek, mihelyt érzi, hogy biztonságban van, megnyugszik. És ki emlékezne most már az új menedékhely csendjében és békéjében, az új, kedélyesen megvilágított házacska langyos melegében a rombadőlt régi házra, mégha az sokkal szebb, sokkal pompásabb is volt a mostaninál? Az, ami után te siránkozol, Maria Teresa, amit nem találsz fel többé szerelmes férjedben úgy, mint az első boldog napokban, azt teljesen külön kell választanod ettől a mostani állapottól, mert lelked mélyén éppen úgy sírnál elhagyatottságod és egykori boldogságod elvesztése miatt, ha tegnap történetesen nem is találtad volna meg azt a levelet és sejtelmed sem lenne annak a másik asszonynak a létezéséről...”