Kosár
Az olasz-magyar költő
Költőnk az Osztrák-Magyar Monarchiában, Fiuméban született; ma Jugoszlávia városa, Rijeka. Nem a szokásos, sőt elavult szólamot követve nevezem ,,költőnk"-nek, mert a miénk, magyaroké is, nemcsak olasz. Santarcangeli eredetileg magyar anyanyelvű: édesanyja magyar volt, és fiával magyarul beszélt, egy életen keresztül. Az anya sose tanult meg tökéletesen olaszul.
Paolo Santarcangeli a verseit az 1970-es évek végéig olaszul írta, próza-tanulmányait hol olaszul, hol magyarul.
Csak most változott át igazán a mi poétánkká, bár mindeddig magyar költészetében is megörződött az olasz jelleg, a tengerzúgás, a kikötők hangulata, a déli növények illata, a mediterrán táj több mint kétezer esztendős építészeti és művészeti maradványaira emlékezés. Ez az együttélés a történelmi múlttal, a dél-európai életmóddal: oly természetes nála, mint a lélegzés, többnyire alig említődik, mégis szakadatlanul érthető. Másként küzd Istennel, a Sorssal, a Szerelemmel, mint a magyar alkotók, például Ady, Babits.
A magyar költőknél a lét nagy határterületei előbb-utóbb társadalmi, közös üggyé emelkednek; Paolo Santarcangeli a maga elkülönített életén belül küzd saját sárkányaival.
Jelképe lehetne a labirintus, melyről szép könyvet írt: az eltévedtség, és végül, tán a léten túl, a mégis hazatalálás; vagy akár a költők pokoljárásáról (és visszatéréséről) szóló könyve, amely szintén megjelent nálunk.
Ilyen hazatalálás az ő magyarul írt verseskönyve is. Hadd írjak le még egy közhelyet: Nagy költő. Olaszul is, magyarul is.
Weöres Sándor
