SZÉPIRODALOM / Olasz irodalom kategória termékei
Színművek

: Színművek

Kiadás:

Budapest, 1983

Kiadó:

Európa Könyvkiadó

Kategóriák:

Olasz irodalom Dráma Nobel-díjas írók

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

670 p.

Kötésmód:

egészvászon

ISBN:

9630732106

tartalom:

Talán furcsán hangzik, de tény: Pirandello színműveinek első reprezentatív gyűjteménye csak 1983-ban jelent meg magyarul. Pedig már 1924-ben volt Budapesten Pirandello-bemutató, sőt 1926-ban, társulata élén, maga Pirandello is járt nálunk. Igaz, hogy a korabeli közönség (és részben a kritika is) kezdetben csupán furcsa, elrontott szalondarabokat látott a pesti előadásokban. Ám az is igaz, hogy Pirandello új színháztörténeti korszakot alkotó jelentősége utóbb mégiscsak tudatosult, és Luigi Pirandello világirodalmi helyét ma már mi is éppoly magától értetődően látjuk, mint például a Bertolt Brechtét. A mostani új kiadás alapjául szolgáló 1983-as válogatás több olyan darabot is tartalmazott, mely Magyarországon mindaddig nemhogy kiadásra, de még színpadra sem került, így korai korszakának főművét, a Liolá-t, vagy a befejezetlen, talányos torzót, A hegyek óriásai-t. A helyzet azóta néhány nagyszerű, újabb előadást leszámítva nem sokban változott. Pirandello rendkívülisége pedig mindmáig változatlan.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!