Walter Sullivan: A vándorló kontinensek

Kevés tudományos elméletet ért annyi támadás, mint Alfred Wegener kontinensvándorlási hipotézisét. Századunk első felében a geofizikusok többsége elképzelhetetlennek tartotta, hogy a szilárd földkéreg darabjai úgy úszkáljanak a földköpeny izzó anyaga felett, mint tutajok a vízen. Az 1960-as években azután a kontinens vándorlási elmélet váratlanul előkerült a tudomány lomtárából. A korszerű technika ugyanis lehetővé tette, hogy a kutató ember előtt feltáruljon az óceánok mélye. Kiderült, hogy az örök sötétség birodalmát sokezer kilométer hosszúságban barázdálják hátságrendszerek és mélytengeri árkok. Előbbiek az óceáni aljzat állandó megújulásnak, a földkéreg születésének színhelyei, utóbbiakban pedig az idős óceáni kéreg a mélybe alábukva beleolvad az izzó földköpenybe. A földfelszín mozgásának, s így a kontinensek vándorlásának a kulcsát tehát az óceánok mélyén találták meg a szakemberek. [...] A könyv szerzője, a New York Times tudományos újságírója maga is tanúja volt az új felfedezéseknek, és a velük kapcsolatos viharos szakmai vitáknak. A Gomar Challenger kutató-fúróhajó szenzációs tengeri fúrásait, az antarktiszi trópusi életmaradványok megtalálását első kézből ismerteti velünk, s úgy érezzük, mi is részesei vagyunk a korszakalkotó felfedezéseknek. Megéreztük a tudósok közti viták forró légkörét, s szinte mi is állásfoglalásra kényszerülünk. Sullivan könyve egy elmélet születésének krónikája hű, s egyúttal lenyűgöző krónikája.