Nyikolaj Vaszilijevics Gogol: Az őrült naplója; A Nyevszkij Proszpekt

Gogol a "modern", az utódokat is nyugtalanító klasszikusok közé tartozik. Zsúfolt és mégis arányos művészetében szeszélyesen vegyül a társadalmi szatíra és a szorongatott-gyengéd líra, a szertelen, olykor a groteszkbe hajló humor és a tárgyias fantasztikum. Nem volt az orosz irodalom nagyjai között egy sem, akire ne hatott volna, titkait mégis megőrizte: megmaradt páratlanul különös, utánozhatatlanul egyéni alkotónak. Az orosz történelem legválságosabb negyedszázadában, I. Miklós cár uralkodása idején, kihívó látomásaival, torz alakjainak felvonultatásával - bár maga is belepusztult - siettetni tudta kortársainak szellemi felszabadulását. "Hogyan is hihettem akárcsak egy másodpercig is, hogy én valamiféle címzetes fogalmazó vagyok? Én! Hogyan fészkelhette be magát az agyamba ez az őrült gondolat? Tiszta szerencse, hogy valakinek nem jutott eszébe bolondokházába záratni miatta. Na de most végre minden tiszta és világos."