Vlagyimir Dugyincev: Fehérruhások

A regény a szovjet biológiának abban a tragikus időszakában játszódik, amikor számos tudós fizetett életével, ha fel merte emelni a szavát Liszenko és követői ellen, akik a genetikusoknak a „gyakorlati problémáktól való elfordulását” próbálták igazolni: cáfolták az öröklődés anyagi jellegét, elvetették a Mendel-szabályokat, a kromoszómaelméletet, és idealistának minősítették a mutációk tanát. A liszenkoizmus 1925-tál jelen van a szovjet tudományos életben, de „elsöprő győzelmet” 1948 augusztusában, a Lenin Mezőgazdasági Akadémia hírhedt ülésén arat, évtizedekre visszavetve a növénynemesítést.
Dugyincev sokáig íróasztalban fekvő kéziratának cselekménye 1948 szeptemberében kezdődik, és nemcsak nagy láttató erővel idézi meg az évtized fordulójának a tudományos életet gyökerestől felforgató eseményeit, hanem a Sztálin halálát követő évek ellentmondásos légkörét is érzékelteti. A szereplők morális vívódásain keresztül szembesülünk a „jó álarcában fellépő rosszal”, a tudományon belüli harc etikai kérdéseivel, a kollektív bűnpártolás, a tömegpszichózis és az egyéni vezeklés örök témájával.
A fiktív, de valóságos személyek tulajdonságaival is felruházott hősök között a korszak csaknem valamennyi jellegzetes figurája ott van: a hatalomvágyó „népi akadémikustól” a megalkuvást nem ismerő, lágerra ítélt lángelmékig, a fanatikus állambiztonsági tisztektől a bujkálásra kényszerített vérbeli tudósokig. A fordulatokban gazdag, megrázó történetet egy nagy, megtisztító erejű szerelem foglalja romantikus keretbe.