Alekszandr Kuprin: Kisregények. Moloch; A boszorkány; Párbaj; Szulamit; A gránátköves karperec; Salamon csillaga

"Hiányzik ama művészi képességem, hogy... meg tudjam ragadni azt a szinte láthatatlan, parányi pontot, ahol az érzelmek gyökere van, és amelyen keresztül az olvasó lelkében újjáteremthetném azt a száztemplomos csodát, ami kifejezhetetlenségre kárhoztatva bennem él ... Ha valaki meg akarja alkotni az ordító, rettenetes igazságot ... a legkisebb apróságban kell visszatükröznie az egész világ gigászi arányait." Ez a szomorkás önvallomás túlságos szigorú, már-már igazságtalan. Kuprint a sors és a szükség, de főként saját életvágya késztette barangolásra, hajszolta egyik foglalkozásából a másikba. Élményeinek Gorkijéhoz hasonló gazdagsága miatt mindig a bőség zavarával küzdött; kiapadhatatlanul ontotta - olykor tékozlón is - a felszínes, szentimentális történetkéket és a csodálatos remekműveket. A realizmus és a romantika, az irányzatosság és a terméketlen szépségeszmény, a hagyományok folytatása és a modernség igénye között vergődött. Nehéz volt a választás, csábítók a különleges és látványos témák - a cirkuszi artisták, katonatisztek, kikapós dámák, utcalányok világa -, de ha a romantika vonzásába került is, éleslátását nem homályosították el a társadalom torz, felháborító, megrázó jelenségei. írásaiból mindenkor kihallik a morális kiáltás; szárnyaló fantáziája sohasem szakadt el teljesen a földtől: világképének "gigászi arányait" a jellemek "kis pontjain" rögzítette a valósághoz.