Alekszandr Kuprin: Szulamit

"És felövezte a király Szulamitot drága nyakláncokkal, tiszta igazgyöngyökből, amelyeket alattvalói a Perzsa-tengerből halásztak ki, és a lány testének melegétől a gyöngy eleven fényt és finom ragyogást kapott. És a korall is pirosabban csillogott napbarnította mellén, és megélénkült a türkiz az ujjain, és kezében sustorgó szikrát szórtak azok a sárga borostyán csecsebecsék, amelyeket a messzi északi tengerpartról hoztak ajándékba Salamon királynak a tiruszi Hirám merész hajósai... És ím, szerelem költözött Salamon király szívébe, a királyok királya és a bölcsek bölcse szívébe: első és utolsó szerelme. Sok évszázad pergett le azóta. Jöttek országok és fejedelmek, s eltűntek nyomtalanul, mint a sivatagon végigsöprő szél. Jöttek hosszú, kegyetlen háborúk, melyek után a hadvezérek nevei évszázadokon át úgy ragyogtak, mint a véres csillagok, de az idő emléküket is elmosta. De a szegény szőlőbeli leányka és a hatalmas király szerelme sohasem múlik el, és nem megy feledésbe, mert erős, mint a halál, a szerelem, mert minden szerető asszony királynő, mert a szerelem gyönyörűséges!" A költői szépségű elbeszélés művészi parafrázisa a salamoni Énekek Éneké-nek: az író újrateremtő fantáziája nyomán színpompás képekben elevenedik meg a véresen kegyetlen és buján érzéki ókori Kelet világa.