ORVOSI / Orvostudomány kategória termékei
Hipnózis

: Hipnózis

Kiadás:

Budapest, 1978

Kiadó:

Medicina Könyvkiadó

Kategóriák:

Orvostudomány Pszichológia

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

278 p.

Kötésmód:

egészvászon

ISBN:

9632403339

tartalom:

˝Az idegrendszerrel foglalkozó hazai kutatók és klinikusok között jól ismert egy sajátos ellentmondás: míg a magyar neurológia és pszichiátria éppúgy, mint az agykutatás, kétségtelenül a nemzetközi főáramlat része, addig néhány tudományos területen nemcsak élvonalbeli eredményeink nincsenek, de alapvető tájékozottságunk is hiányos. Neurobiológiánk és pszichológiánk tarka térképén éktelenkedő fehér foltok sorában egyik legbántóbb a hipnózis jelenségéről való információszegénységünk. Ez a körülmény feltétlenül indokolja Mészáros István könyvének megjelentetését. Ehelyütt nincs mód arra, hogy a hazai hipnóziskutatás és -alkalmazás elhanyagoltságának történeti gyökereit érintsük. Mindenesetre tény, hogy ez a kedvezőtlen helyzet viszonylag új keletű: a jelen munka is utal arra, hogy az orvosi stúdiumok között a század elején nálunk már oktattak hipnózis-tant; a pszichiátria olyan kiváló úttörői, mint Lechner Károly vagy Ranschburg Pál egyben koruk kitűnő hipnózisszakértői is voltak! Arra is kitér Mészáros dr., hogy a hipnózis-problematikával szemben bizalmatlanság, sőt értetlenség tulajdonképpen nem magyar specifikum, hanem világjelenség. Az utóbbi másfél évtizedben kezd csak oldódni ez a fagyos idegenkedés - nyilván az egzakt alapon álló kutatásoknak köszönhetően.˝

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!