Kő András, Nagy J. Lambert: Kossuth tér, 1956.

A szerzőket kezdettől fogva – előítélet nélkül, felülnézetből – csak az vezérelte, hogy kiderítsék, feltárják, valójában mi is zajlott le 1956. október 25-én abban a néhány órában, amely a tragédiához vezetett. Negyvenöt évvel a parlamenti vérfürdő után – tiszteletben tartva a szemtanúk visszaemlékezéseit –, a tizenkét évi kutatás összegzése a megtörtént eseménysort tartalmazza. Így esett? – kérdezheti az olvasó. A szerzők meggyőződése szerint: igen. Nem azt mondják, hogy a szovjetek lőttek, hanem arra az eredményre jutottak, hogy csak ők okozták a vérfürdőt. Nem azt mondják, hogy a Földművelésügyi Minisztériumból vagy más épületekből nem lőhettek, hanem arra az eredményre jutottak, hogy az FM-ből lehetetlen lett volna azoknak az embereknek a halálát okozni, akiknek a többsége a 2-es villamos vonalán, a metróépítkezés dombján, vagy a Parlament I-es és VII-es kapuja közötti területen szenvedett végzetes, vagy életre szóló sebesülést. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a „véres csütörtök” sokkal összetettebb láncszeme 1956-nak, mint hogy csak arra hegyezzük ki a kérdést: ki lőtt, kire és miért?