TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Pedagógia kategória termékei
Milyen iskola kell a gyerekeknek? A Waldorf-iskola első három évének programjáról

: Milyen iskola kell a gyerekeknek? A Waldorf-iskola első három évének programjáról

Kiadás:

Budapest, 2003

Kiadó:

Filum Kiadó

Kategóriák:

Pedagógia

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

326 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9638347937

tartalom:

"Itt, ebben a könyvben az álom-példa: az általam jól ismert, gyerekközpontú, szakszerűen kidolgozott módszertannal élő Waldorf-iskola. Ennek magyarországi alapításában, azaz újraalapításában vettem részt 1989-ben. (1926 és 1933 között már működött egy Waldorf-iskola Budán, Nagy Emilné Göllner Mária kis-svábhegyi villájában.) A kérdésnek sajnos nem csökkent az aktualitása (ami a lidérceket illeti). Ezért hát engedve a kiadó barátságos unszolásának újra útjára bocsátom e kötetet, változatlan formában és tartalommal, csak a főcímét változtatva meg, kibővítve egy eddig háromszor - 1990-ben, 91-ben és 92-ben - megjelent füzettel, amelyik már hosszú ideje nem kapható. Ezt találja az olvasó a könyv második részében. Címe: A Waldorf-iskola első három évének programjáról - kitekintéssel a tizenkettedik év végéig. Sok mindent lehetett volna változtatni a lényeget nem illető szövegrészeken, bővíteni, magyarázni. Hogyan hatottak baráti szövetségeket széthasító politikai változások, nézetkülönbségek az elmúlt tíz évben, hogy jelentek meg "hibák", "tévedések", és vezettek óvodai-iskolai válságokhoz a magyar Waldorf-mozgalomban. (Mert ez azóta naggyá nőtt! Több mint negyven óvodai csoport, tizennyolc iskola, és hat-nyolcféle tanár és szakember-képzés működik ma Magyarországon, nagy részük a Magyar Waldorf Szövetségbe tömörülve.) De ez már egy másik könyv lenne."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!